Magyar szöcskeegér Sicista trizona (Frivaldszky, 1865)

 

UK          Hungarian birch mouse

A             Steppenbirkenmaus

SL           Stepska brezova miš

HR          Stepski skočimiš

SERB     Stepski skočimiš

RO         Şoarecele-săritor-de-stepă

U            Мишівка степова

SK          Myšovska Pallasova

POL        Smużka stepowa 

 

Védettség

Berni egyezmény II. függeléke

Élőhely-direktíva II. és IV. függeléke

IUCN Vörös Lista, nincs besorolva

 

Magyarországi védettség

Fokozottan védett (eszmei érték: 1.000.000 Ft)

 

Külső ismertetőjegyek

A csíkos szöcskeegerek igen változatos színezetű bundát viselnek, koruk és az évszak függvényében. A fiatalok színesebbek, több bennük az élénksárga árnyalat, különösen az oldalukon. A nyáron többnyire szürkésbarna felnőtt példányok hátán egy fekete csík fut, amit egyes példányoknál két oldalról világos sáv határol. A három párhuzamos sáv általánosan nem jellemző a csíkos szöcskeegérre. A fiatalokon e szélesebb sárgás sávot, vagy foltot szegélyezhet még egy fekete csík kétoldalt a hát és az oldal határán.

A szöcskeegerekre tehát nem jellemző a gesztenyebarna árnyalat, hanem vagy sárgás-, vagy szürkésbarna színűek. A farok hossza (56-72 mm) mindig nagyobb a testhossznál (45-59 mm), a fül szőrős és fekete foltos. Ezen jellemzők alapján egyértelműen megkülönböztethető a gesztenyebarna színű, rövidebb farkú és csupaszfülű pirók erdeiegértől (Apodemus agrarius).

 

Koponya

Felső fogsorban az előzápfog megléte, valamint az állkapcson a 3. zápfog mögötti nyílás alapján egyértelműen elkülöníthető a többi fajtól.

 

Elterjedési területe

Eddig kizárólag a Kárpát-medencéből mutatták ki.

S. trizona trizona alfajnak - egyetlen lelőhely: Borsodi Mezőség

S. trizona transylvanica alfaj- egyetlen lelőhely az erdélyi Szamosmenti-dombság területén, Kolozsvár közelében.

Szlovákiában több példányát is megtalálták 20-30 éve keletkezett gyöngybagoly fészekanyagban Nagysallón, azonban mára valószínűleg kipusztult a faj a térségből. A Vajdaságból utoljára 1983-ban közöltek adatot, azóta az intenzív kutatás ellenére sem került elő. Ausztriából az utolsó adat 1960-ból származik, azóta kipusztult.

 

Hazai elterjedése

Jelenleg egy helyen, a Borsodi-Mezőségen bizonyított  előfordulása, de itt is már csak elsősorban a központi területeken mutatható ki. A Kiskunságban 1961-ben került elő utoljára, innen valószínűleg a túllegeltetetés miatt tűnhetett el. A Tiszántúlon 1936-ban fogták meg utoljára, de biztos hortobágyi előfordulása már 1926 óta nincsen, hiánya nehezen magyarázható. A Hernád-völgyben gyűjtött bagolyköpetekben több példányát is megtalálták 1969-ben, majd ugyanitt 1994-ben és 2008-ban ismét előkerült bagolyköpetből 1-1 példány. Valószínűsítető, hogy itt egy kisebb populáció a mai napig fennmaradhatott, de ennek pontos helyét még nem sikerült meghatározni. Az alkalmas élőhelyek megléte miatt nem zárható ki, a Sajó-Hernád-síkon, azaz a Borsodi-Mezőség és a Hernád-völgy között szintén fennmaradtak szöcskeegér állományok.

Élőhely

A szöcskeegereket kizárólag Carduetum acanthoidis (útszéli bogáncsos) növénytársulásban és ennek szegélyében sikerült megfogni. Az útszéli bogáncsossal legnagyobb felületen érintkező élőhely-típust évelő füvek dominálta felhagyott szántóföldi gyomtársulás, a Convolvulo-Agropyretum repentis (mezei szulák-tarackbúza) társulásba sorolható. A csíkos szöcskeegér feltételezett élőhelyéül szolgáló magas kórós gyomtársulással szintén nagy felületen érintkezik az Artemisio santonicae-Festucetum pseudovinae (ürmös szikes puszta) társulás. A terület nagy része a közelmúltban (kb. 10-15 éve) szántóföldi művelés alatt állhatott, illetve kisebb részben állatbeállók, gazdasági épületek lehettek rajta. Ausztriában “fás sztyeppi biotópban”, homokpuszta-gyepeken - ahol a jellemző fajok a Bromus tectorum és a Festuca vaginata- és pannon sztyeppréten, “Astragalo-Stipetum” sztyeppi biotópokban találták meg. A Vajdaságban található Deliblát területén, a természetes élőhelyeken kívül gyümölcsöskert, fél-természetes terület, szórvány gyümölcsadó fákkal, pl. dió – de körülöttük madarak ültette borókákkal – szilva, szőlő, stb. került elő.  Előfordulásának feltétele lehet a megfelelő fedezéket biztosító növényzet megléte.

 Életmód

Az utolsó példány 2006-ban szeptember 22-én, majd 2007-ben az első állat április 12-én, 3,6 °C-os reggeli hidegben került csapdába. Októberben és novemberben a relatíve meleg idő ellenére sem került elő újabb példány. Vásárhelyi szerint nyáron is raktároz élelmet, amit a hűvösebb napokon fogyaszt. Fészkét csak élelemgyűjtéskor hagyja el, egyébként a fészek bejáratát is eltömi. E viselkedés magyarázat lehet arra, hogy miért kerül ennyire ritkán szem elé és a csapdázása is miért ennyire szakaszos és fluktuáló. Májusban – a szaporodási időszakban – a legaktívabbak, ekkor töltik a legtöbb időt a felszínen. Vásárhelyi nem figyelte meg a S. trizonáról, de a S. subtilis fajról megállapították, hogy saját járatot nem épít. Téli álmot alszik. Ausztriában legkésőbb október 15-én fogták. Máshol egy alkalommal –február 5-én- gyűjtötték téli álmot alvó egyedét.

Többnyire éjszakai életmódú állat, de nappal – dél tájban - is sikerült már csapdával megfogni. nappal csak akkor mozoghat, ha éjszaka nem sikerült elég élelmet találnia. Többnyire szelíd, nyugodt viselkedésű állat. Agresszivitást fogságban egy alkalommal figyeltük meg, ekkor egy kifejlett hím állat bántalmazott egy fiatal egyedet, amelynek farok tövét és lábait harapdálta. Máskor előfordult, hogy két példány együtt evett egy zöld lombszöcskét.

Táplálkozás

Méhely az ürbői példányok gyomrában rovartörmelékeket és hernyófoszlányokat talált, de Petényire hivatkozva megemlíti, hogy a szöcskeegér a növényi tápláléktól sem idegenkedik. E megfigyeléseket alá támasztják az orosz és román alfajokkal végzett vizsgálatok, amelyek növényfogyasztása mellett kiemelik rovarpreferenciáját is. Rövid ideig fogságban tartott példányok kizárólag sáskát, szöcskét és zöldborsót fogyasztottak, a felkínált almát, tökmagot csak nagyon éhesen ették meg.  

Szaporodás

Kizárólag laboratóriumi körülmények között vizsgálták szaporodását egy alkalommal. A vemhesség 21 napig tartott és 4 utód született. A többi alfajról ismert, hogy a nőstények évente egy vagy kettő almot hoznak világra 26 napi vemhesség után. Egy alom 2–8 utódból áll. Földalatti fészkük tojásdad alakú, mintegy 6 cm átmérőjű, melynek belsejét száraz fűszálakból, szétdarabolt növényszárakból és a vörös bogáncs lágy bóbitájával bélelik ki.

Észak-Kazahsztánban fogott kisemlősöknek akár 25%-a is lehet szöcskeegér. A Borsodi Mezőségen 1998-ban tapasztaltuk felszaporodásának, az állomány jelentős megerősödésének a jeleit. Tanyákról gyűjtött köpetekben a rágcsálók 11 illetve 31 %-a csíkos szöcskeegér volt. Ebben az évben 143 példány csíkos szöcskeegér került elő gyöngybagoly-köpetekből. Valószínűleg a csapadékos ciklus egybeesése az alacsony ragadozószámmal eredményezhette a szöcskeegér nagyobb számát.

Ellenségek

Hazánkban eddig kuvik, erdei fülesbagoly és gyöngybagoly köpeteiben találták, de minden bizonnyal rókák, vaddisznók, egyéb ragadozó emlősök és madarak is zsákmányolhatják. Vaddisznók rendszeresen feltúrják élőhelyeit tavasszal.

 

Lap tetejére

 

 

Copyright © 2010-2016  Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület. Kiemelten közhasznú társadalmi szervezet. Minden jog fenntartva.

 © Fotók: Cserkész Tamás; Kapcsolat: info 'at' sicista.hu           Módosítva: 2016. január 02., 10.05:33 +0100 

English summary

 

Alprogramok

 

 

 

 

 

 

Kezdőlap A szöcskeegér Publikációk Támogatók Fotók Videók